A vadló
A vadló a nyílt, nagy kiterjedésű puszta állata. Egykor az egész északi féltekén gyakori volt, őseink vadászták. Franciaországi barlangrajzokon ábrázolták, csontleleteiket Európa számos helyein megtalálták. Mongóliában pedig élő példányok jelzik azt a területet, ahol valamikor éltek.
A vadló mai alakja szinte nem különbözik az ősi, franciaországi barlangrajzokon szereplő vadló-ábrázolásoktól. Közepes termetű, zömök testfelépítésű. Színe a perzselő, száraz nyárban megsárgult puszta színébe illik, sörénye felálló, lábvégei sötétek vagy zebracsíkosak. Vedléskor nem csak bundáját, de sörényét is váltja. Látványos még rajtuk a sötét hátcsík, a világos hastájék (vagyis a fecskehas) és a fehér szájkörnyék.
Az állat teste izmos, minden adottsága megvan a szilaj élethez: jól ellenáll az időjárás viszontagságainak, gyorsan és kitartóan fut, viaskodáskor keményen harcol. Az erőfitogtató, vagy a kancákért folyó küzdelem olykor vérre megy, sőt az is előfordul, hogy úgy megsérül a mén, hogy később el is pusztul.
A vadló a Hortobágyon is vadon, emberi gondoskodás és segítség nélkül él. A zord téli időjárást jól tűri, a nyári melegben pedig az árnyék nélküli pusztában az apró dombokra, a szikpadkára kiáll és az örökösen fújdogáló szellővel hűtteti testét. E mellett porfürdőzik, ez véd a kellemetlen rovarokkal, a bögöllyel, a szúnyoggal szemben is. Nyáron ez a védelem fontosabb, mint az árnyék az erdőben.